Milyen fényvédőt érdemes használni?
Beköszöntött a nyár, ezért fontos a bőrünk napvédelméről beszélni. Dr. Greger írása abban is útmutatást ad, hogy milyen típusú és hatóanyag tartalmú terméket használjunk.
A krém alapú előnyösebb, mint a spray, mivel jobban látható, hogy mennyit vittünk fel. A megfelelő fedés érdekében a spray típusú fényvédőket közvetlenül a permetezés után be kell dörzsölni. Az aeroszolos fényvédők gyúlékonyak, és nyílt láng hatására megéghetnek a bőrön, még a fényvédő megszáradása után is. Ráadásul az aeroszolos fényvédő vegyszerek belélegzésének biztonságosságát nem vizsgálták kellőképpen, bár őszintén szólva ugyanez elmondható a bőrön való dörzsölésről is.
A fényvédő krémek biztonságával kapcsolatos aggályok három kategóriába sorolhatók:
- túlzott, szándékos napozás
- D-vitamin hiány
- fényvédő vegyszerek szisztémás felszívódásának nemkívánatos hatásai
Az 1800-as években először tudtuk meg, hogy az UV-B sugárzás okozza a leégést, és fényvédőket állítottunk elő, hogy megakadályozzák azt. Közel egy évszázaddal később megismertük az UV-A hatását is. Most, egy teljes évszázaddal később rájöttünk, hogy az infravörös és a látható fény szintén hozzájárulhat a rák kialakulásához és a bőr idő előtti öregedéséhez.
A napfény három nagy sávban érkezik hozzánk: látható fény, ultraibolya és infravörös. A látható fény magában foglalja a szivárvány színeit: vörös, narancs, sárga, zöld, kék, ibolya és lila, vagy röditve VNSZKIL. Az ultraibolya (UV) az ibolya jobb oldalán található a - VNSZKIL sorban, az infravörös pedig a vöröstől balra. A naptej megvédhet minket az UV szabadgyök károsító hatása ellen, de a bőrünkben a napból származó szabadgyök-képződés fele a látható vagy infravörös spektrumból is származhat, ami ellen a fényvédők nem nyújtanak megfelelő védelmet. Tehát ezért fontosak a napfény elkerülési stratégiák.
Mi a helyzet a D-vitaminnal? A fényvédők D-vitamin képződését befolyásoló hatásával kapcsolatos elméleti aggodalmak a gyakorlatban nem jelentősek, valószínűleg azért, mert a D-vitamin termeléséhez szükséges UV-dózis nagyon alacsony.
A fényvédő vegyszerek szisztémás felszívódásával kapcsolatos aggodalmakat azonban az FDA közelmúltbeli tanulmánya hangsúlyozta, miszerint a jelenleg használt fényvédő vegyszerek közül egyetlen egy sem tekinthető általánosan biztonságosnak. Csak két hatóanyag kapott zöld utat: a két nem vegyi „ásványi” fényvédő: a titán-dioxid és a cink-oxid. A feltárás egyre több bizonyítékon alapult, miszerint a fényvédő vegyszerek bőrön keresztüli felszívódása nagyobb mértékű, mint azt korábban gondoltuk, ami komoly biztonsági aggályokat vet fel. Korábban nem gondoltuk, hogy ennyi minden kerül a véráramunkba.
2019-ben egy, a Journal of the American Medical Association folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy rendszeres használat mellett, napok alatt az összes vizsgált fényvédő vegyszer vérben kimutatott szintje meghaladta az FDA küszöbértékét. Aztán 2020-ban azt találták, hogy az általuk tesztelt kémiai fényvédők közül egyetlen, egyszeri alkalmazás után is túllépte a küszöbérteket. Csak azért, mert felszívódnak a szervezetünkbe, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem biztonságosak. Ez csak azt jelenti, hogy tesztelni kell őket a biztonság szempontjából, amit a több milliárd dolláros fényvédő ipar ez idáig nem tudott megtenni.
Az FDA arra a következtetésre jutott, hogy két összetevő tekinthető biztonságosnak - a cink-oxid és a titán-dioxid, és kettő nem tekinthető biztonságosnak - a PABA és a trolamin-szalicilát. A jelenleg forgalomba hozott további 12 összetevőt pedig még ellenőrizni kell a biztonságosság szempontjából. A több mint 700 fényvédő márkára vonatkozó áttekintés szerint úgy tűnik, hogy a PABA-t és a trolamint már nem használják az Egyesült Államokban értékesített fényvédő krémekben. De továbbra is elérhetők lehetnek más országokban. Amíg a többi kémiai fényvédőre vonatkozó vizsgálatokat is elvégzik, azt javasoljuk, hogy maradjon mindenki a két ásványi fényvédőnél.
A Zero Gravity-vel és a Veggie Versum-al tehetsz a nap káros sugárzása ellen belsőleg is. Magas béta-karotin tartalmuk miatt megakadályozzák a bőrsejtek károsodását (foto-öregedés), lassítják az öregedést, csökkentik a pigmentfoltokat és az egyéb bőrpanaszokat.
Védd a bőröd gyümölcs- és zöldségkristályokkal